Évek teltek el az utolsó bejegyzésem óta. Közben Konstantinápolyból eljutottam a kontinens másik végébe, Lisszabonba. Életemnek erről az új korszakáról született az alábbi bejegyzés, amit bemásolok.
Közben lett egy saját oldalam a FB-on, amit ajánlok Portugália szerelmeseinek: Lisszabon és Portugália https://www.facebook.com/Lisszabon-%C3%A9s-Portug%C3%A1lia-1320251574703562/
Megjelent: 2020. március 26. 06:30 a Határátkelő Blogon hu/2020/03/26/karantenban_a_terkep_szelen
(A képek sorrendjét megváltoztattam, és a macskánál aktualizáltam a szöveget.)
Karanténban a térkép szélén
Egészen elképesztő időket élünk, olyan dolgok történnek velünk, amit még pár hónapja sem tudott volna elképzelni senki. Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia, és még sorolhatnám – jönnek folyamatosan a hírek karanténról, kijárási tilalomról, betegekről, áldozatokról. Portugália talán kevéssé van előtérben, a vidéki Portugália pláne, így aztán különösen érdekes lehet Gyöngyi írása.
„Évek óta rendszeresen olvasom mások beszámolóit, és most megosztanám, hogyan éljük a mindennapjainkat a karantén idején.
Egy szörfparadicsom (Ericeira) melletti portugál faluban, lisszaboni párommal és annak szintén lisszaboni szüleivel vonultunk le beláthatatlan ideig a hétvégi házba, mindannyian kor vagy betegség miatt a járvány szempontjából a különösen veszélyeztetett csoportba tartozunk.
Sokan kiakadnak azon, hogy a városiak lemennek vidékre, és viszik magukkal a vírust... megértem, de nekünk nem volt más választásunk. Az utcánkban a házak több mint fele üresen álló nyaraló.
Egyik nap fel kellett mennünk Lisszabonba, felemelő érzés volt, hogy este tízkor a lakótelepen az emberek többsége kiment az ablakba, erkélyre és tapssal éljenezte, bátorította az egészségügyi dolgozókat. Itt is láttam egy szolidaritási üzenetet hordozó lepedőt az egyik házban: „együtt sikerülni fog”.
Együtt a szülőkkel
A párom harmadik hete home office-ban dolgozik, én tavaly elvesztettem a munkámat, most meg a jövedelmem is, mert idegenvezető vagyok Budapesten. Adódik, hogy ötödik évi ingázás után itt maradjak, és próbáljak meg munkát találni, de az elmúlt két hétben még hirdetést sem láttam.
Március elején beadtuk a házasságkötéshez szükséges papírokat, nem tudni, milyen mértékben állnak le a hivatalok, egyelőre semmi visszajelzés.
A szülőkkel eddig egy hosszú hétvégénél több időt nem töltöttem egy fedél alatt, így van okom izgulni, hogy nagyobb konfliktusok nélkül átvészeljük ezt az 1-2 hónapot, vagy ki tudja mennyit.
Meg kellett szoknom, megtanulnom dolgokat, új szavakat is: pl. ruhaszárító, mert lavórban mosunk. Minden széken macska ül vagy alszik.
A mi rezidenciánkon állandó vendégek a szomszéd macskái. Itt jobb a kaja! A képen Soneca, aki a a múlt héten kimúlt. Nagy fazon volt! - 2020.augusztus 10.
A hetvenes éveikben járó szülőkön egyelőre nincs jele a pániknak, de nagyon nehezen viselik, hogy le kell mondaniuk bizonyos dolgokról, mint a koncertek, színházlátogatás, kedvenc napilap, vagy megszokott bevásárlási rituálék.
Két napnál többet nem bírnak a házban maradni, és még mindig vannak terveik, hogy ide- meg oda mennek ezt meg azt venni, például báránycombot. Nem húsvétra, csak mert megkívánta.
A térkép szélén
De a szomszéd faluban lévő hentestől nem rendelünk, hanem a városi, bejáratott helyről. Eleinte idegesített ez a hozzáállás, mondtam a páromnak, hogy eldugom az anyós összes cipőjét, meg a kocsikulcsot... persze csak viccből, és minden nap lefekvés előtt próbálunk nevetéssel lazítani ebben az abszurd helyzetben.
Annyira a térkép szélén vagyunk, hogy valószínűtlen mindaz, ami a világban történik most. Folyamatosan követjük a híreket, tartom az otthoniakkal a kapcsolatot, de nehéz felfogni, pedig előbb vagy utóbb egy közeli családtag, vagy barát is érintett lesz.
Az elmúlt hétvégén még el tudtunk sétálni a tengerpartra, de most szigorították a mozgásteret.
A faluban sétálunk esténként, ilyenkor a környék összes kutyája belezendít, én szeretem ezt a kutyaszimfóniát, meg a kakaskukorékolást és a báránybégetést is.
Az ellátás jó, a helyi kisboltban még van szinte minden alapvető termék, de korlátozták a nyitvatartást és egyszerre csak négy fő lehet benn. Friss kenyér, zsömle rendelésre, narancs, banán, hetente háromszor friss tejtermék.
Jelentős tartalékokkal is rendelkezünk, kb. 4 kg. szárított tőkehal, miegymás. Ami nincs a kisboltban, azt be tudjuk szerezni a közeli benzinkúton, ahol éjszakai üzemmódban szolgálnak ki: az üvegfalon keresztül, két fiók van: az egyikben a pénzt veszik át, a másik, nagyobban az árut adják át. Ennél biztonságosabbat el sem tudok képzelni.
Mi jön ezután?
Leginkább azon szoktam gondolkozni, milyen világ jön, mert más lesz az új normális... magam is csodálkozom, hogy nem szorongok, pedig most tényleg lenne rá okom.
Talán amiatt, hogy a körülményekhez képest tényleg luxusnak számít ez a fajta karantén, és itt, Portugáliában egyébként is mindenki lassabb tempóban éli az életét, és rám ragadt ez a nyugiság...
A portugál híreket igyekszem rendszeresen megosztani a FB-oldalamon, és lelket tartani azokban, akiknek meghiúsult az utazásuk.”
