Már harmadik napja vagyok otthon, és szőrnyű ez a szürkeség. Nem eléggé vígasztal, hogy végre láthattam, hogyan áll fel a kisunokám a járókában, és ül is! Bemutattott még egy új tudományt: kézből eteti a kiskutyákat! Minden alkalommal büszkén rám nézett, mint ha tudná, hogy ez egy igazi produkció. Persze, ehhez hozzátartozott az éjszakai gyereksírás - mert jönnek a fogai...
Az sem dob fel, hogy a szobanövények túlélték a locsolás hiányát és nem fáj a vállam sem, mert jót tett, hogy két hétig nem gubbasztottam a számítógép előtt.
Igazán örülnöm kellene, hogy ma délelőtt a zöldségesnél maga Tandori Dezső vásárolt előttem - bár személyesen nem ismerem de csak is ő húzhatja így a fejébe a sapkát - , és őszintén, csak egy koszorús költő kér 2 kg burgonyát a krumpli helyett! Sőt! A Fény utcai piac mozgólépcsőjén szembejött velem mindenki Torgyán Józsi bácsija az ő Mariskájával. Eszembe juttatta néhai férjemet (No 2), akinek az újságírói pályafutásának fénypontjai voltak a vele készített interjúk: az első közt fedezte fel, milyen kimeríthetetlen forrás...
Végre feltöltöttem a telefonomról a megközelítőleg 400 isztambuli képet, és rájöttem, hogy jobb, ha most még frissiben írok bár sort, miközben duruzsol a mosógép.
Először is: a műmacskakő.
Sok helyen a járda és az úttest is betonból van, sablonokkal macskakő-mintára öntik. Ami praktikus és viszonylag esztétikus is. Nem csúszik, továbbá nem lehet fölszedni és hajigálni. Ennek különös jelentősége van a Taksim tér környékén, az isztambuli tüntetők kedvenc helyszínén. Pénteken is balhé volt, a teraszon mart a könnygáz, pedig vagy 400 méterre voltunk a tértől, puffogtratás és kiabálás hallatszott. Szombaton csak békés felvonulókkal találkoztunk, akik röplapokat osztogattak, amit a mögöttük haladó takarítóbrigád egyből fel is söpört, de egyet megmentettem a farzsebemben.
A Taksimon folyamatosan táboroznak a mindenféle védőfelszereléssel ellátott rohamrendőrök és a vízágyúk, meg egyéb praktikus járművek. A mellette lévő sétálóutcában is szoktak feszültebb napokon állomásozni. Hozzá tartoznak az utcaképhez.
Egyébként végig nagy biztonságban éreztem magam a városban. A villamosra és a metró-szerű vonalakra csak forgókapus beéptetőrendszeren keresztül lehet bejutni, biztonsági őr áll minden villamosmegálló bejáratánál. Persze igazából csak egy villamos vonal van a "pesti" oldalon, azaz az európai részen. Ismeretlen fogalom a villamoson való kéregetés is. Nem hiányzott. Különösen a koldulásnak az az új formája, amikor a viszonylag jólöltözött fiatalember a négyes-hatoson először megkérdezi: Do you speak English? és utána kéri, hogy járuljak hozzá a megélhetési költségeihez...
Szegénység van, és koldusok, főleg a mecsetek környékén és a turisták álltal megszállt övezetekben. De inkább azt tapasztaltam, hogy nincs "büdös" munka, idősek és fiatalok árulnak és a kiskocsijukon szállítanak mindenfélét. A talán leggyakoribb start-up a mozgó teaárus: kell hozzá 2 db. termosz (az egyikben forróvíz van a Nescaféhoz), pár műanyag pohár és egy kis doboz kockacukor, kavarópálcika meg egy füles tálca. Még a kifejezetten hajléktalannak látszó személyek is árulnak valamit, mondjuk, papírzsebkendőt...
A cipőpucolók megtalálhatók mindenhol, de szerintem ez inkább nemzedékről-nemzedékre öröklődő franchise lehet.
Visszatérve a biztonságra, a repülőtéri váróba, a múzeumokba, a közintézményekbe, így az egyetemre is csak biztonsági ellenőrzőkapun lehet belépni, és átvilágítják a csomagot. A szalonnázó bicskát és a játékpisztolyt tessék otthon felejteni!
Sikerült bejutnom az óváros szívében található Isztambuli Egyetemre, így körülbelül el tudom képzelni, hol tölti a fiam a hétköznapjait. Gyönyörű a kilátás a tengerre és szép parkja van. A kép az egyetlen felhős napon. készült. Hiányzik a napfény, meg a tenger, no meg a fiam...
Készülök az év végére, próbálom megfogalmazni az újévi fogadalmaimat, amelyek jelenleg:
1.leszokni a cigiről, hogy az így megspórolt pénzből még egyszer elutazhassak Isztambulba, mondjuk, jövő karácsonyra
2. jó egészségben maradni, hogy ha úgy jön ki a lépés, végig tudjam cipelni a bőröndjeimet a fél városon.
Boldog új esztendőt kívánok! Természetesen törökül: Mutlu Yıllar !
A multikulti szilveszteri vacsorám: lencseleves (Mercimek Çorbası - zacskós, törökből - és sertéshússal töltött szibériai pelmenyi - innen, az Arbatból, fagyasztott. Hozzá Törley pezsgő, mert annál - számomra - nincs jobb a világon!!!!
Egyébként találkoztam magyar termékekkel is Isztambulban: a Fornettinek van egy kioszkja a Füniküler megállójában (Kabataşnál) persze, nem ugyanazt árulják, de a rendszer ugyazaz.
A Carrefour-ban van téliszalámi meg Ringa bacon - persze, figyelmeztető táblával: sertéshús!!!
Ennyivel is könnyebb lesz jövőre a bőröndöm!
